Félidő

Boldi tegnap volt félidős, már ami a fekvést illeti, így 3 hét van mögöttünk, és szintén három vár még ránk. Vasárnap ill. tegnap nagyon el voltam keseredve, nem volt kedvem írni arról, amit látok, amitől félek, ahova eljutottunk, ami még előttünk áll. A többes szám tudatos, mert bár Boldival történt mindez, együtt állunk újra talpra, csapatmunka, amiben a szűk családon kívül rengetegen vesznek részt, még ha csak egy-két szerető szóval is, ami sokszor a legjobbkor talál ránk.

Most, a harmadik hét fekvés után sajnos azt kell mondjam, hogy volt már Boldi jobban is. A kórházból jobb állapotban hoztuk haza, kezdenek kirajzolódni azok a "szövődmények", melyekre akkor nem gondoltunk. Egész nap fekszik, nem eszik, nem is tiltakozik az ágyban lét ellen. Ez utóbbi a legfélelmetesebb, mert egy egészséges gyereknek tiltakoznia kellene. Ő nem teszi. Elfáradt, elfogyott az a kevés tartalék, nem lelkileg, inkább testileg. Vasárnap este már nem tudott magától kimenni pisilni (4 méter járókerettel), összecsuklott, nem tudja megtartani a súlyát, pedig két hete még tartotta. Valójában ördögi kör: nem mozog, így nincs étvágya, nem eszik, így nincs ereje, nincs ereje, így nem mozog..... Tegnap végül 10 szem málnát sikerült beleimádkoznom reggeli gyanánt, ebédre csak egy kis levest, vacsira pár falat pirítóst. Gebe, látványosan sorvadnak az izmai, s mikor tegnap közlekedett a járókerettel, azt vettem észre, hogy a jó lábát is vonszolja, furán befelé kanyarítja a lábfejét.

Teljesen összeomlottam, szorongtam, nem akartam belegondolni, hogy mi lesz így 3 hét múlva, nem szabad ennél jobban legyengülni.

Tudtam, hogy csak úgy állok majd neki megírni ezt a bejegyzést, ha már megtaláltam azt a megoldást, ami Boldinak és nekem is megnyugtató, elfogadható.

Tegnap számos irányban kutakodtam, és végül az oviban akadtam rá a kiútra, Kati személyében. Kati, aki Boldi dadusa, másodállásban nagyon jól képzett és tapasztalt gyógymasszőr (mivel csak pár hónapja van a csoportban Boldi, nekem nem volt erről tudomásom), rögtön értette, hogy miről beszélek, és szerette azt, akiről. (Kell ennél több?) Tegnap este még romokban hevertünk (ráadásul Boldi sírva fájlalta a lábát, amire lassan két hete nem volt példa), ma pedig túl vagyunk az első masszírozáson, Esztiék jóvoltából van egy kölcsön masszázságyunk, és Kati jóvoltából napi kétszer 20 percet használunk még egy mágneses matracot, ami már ma megtette jótékony hatását: Boldi a masszázs és mágneses kezelés után azonnal enni és inni kért, elfogyott 3 túro-rudi és egy répás süti. Ezen a héten remélem Kati többször megmasszírozza még Boldit, jövő héten pedig felveszem a kapcsolatot egy gyógytornásszal is, nincs újabb három hetünk gyengülni!

Boldi nagyon fegyelmezetten viseli ezt az egészet, együttműködő, pozitív. Csodálom. Kezdetben attól is féltem, hogy-hogy fogjuk értelmesen eltölteni az időt ágyhoz láncolva úgy, hogy az aktuális bárányhimlős kötötte le a figyelem legnagyobb részét. Az első héten kinyitottunk Boldi számára kiskapukat, olyanokat, melyeket ezidáig elleneztünk, de akkor nem volt más választásunk, nem várhattuk Tőle, hogy míg mi Áront kenegetjük, egyedül mulattassa magát a hálószobánkban, és bizony előkerültek a dvd-mesék, számítógép, x-box, közben bűntudatot éreztem, és bár értelmes és aranyos meséket nézett, sakkozott a géppel, és az x-boxon is megtanult monopoly-zni, mégis úgy éreztem, "lepasszolom a gyereket". Ma már tudom, hogy minden helyén való volt, amivel örömöt szereztünk neki + egy hét alatt telítődött a "tiltott gyümölcsökkel", ma már újra csak egészséges mennyiségben fogyasztja őket.

Boldinak hétvégén lett egy új kedvenc társasjátéka, a Capitaly. A gyermekkori játékomról töröltük le a port, a dobozból előkerültek kis cetlik, melyeken egy 25 évvel ezelőtti, félbeszakított játszma állása szerepel, amit Nagyvadival játszottam anno.

Túl vagyunk a felén, mégis a nagyja még előttünk áll.