vasárnap, február 20

Csomagot kaptunk

Varga Boldizsár részére csomagot hozott a posta. Először Ili nénitől, aki Sándor dédi nővére, és 15 unokával büszkélkedhet. Árpás Jeromos nevű számítógépén írt Boldinak egy nagyon kedves levelet, amit akár "villámpostán" is elküldhetett volna, de kinyomtatva azért mégis igazibb. A levél kikerült a konyhában a falra, a sok-sok gyógyító odafigyelés, üzenet közé, a feladatoskönyveket pedig nézegetjük, töltögetjük, köszönjük szépen Ili néni! Másnap a postás bácsi egy hatalmas, 5 kilós dobozzal vonszolta fel magát a harmadikra, a címzett ez esetben is Boldi volt, a feladó pedig Márta, aki Sándor dédi öccsének a felesége, nem mellesleg szintén sokunokás, aktív nagymama, a család egyik "legeredetibb figurája", imádnivaló. A csomag egyenesen Németországból jött, megnéztük a címzést, térképen a várost, elemezgettük, hogy milyen pecsét mit is jelent, aztán egy szempillantás alatt leszakították a borítást, és Boldi csillogó szemmel osztogatta a tesóknak a tartalmat. Márta és Jóska, köszönet Nektek is, nagyon kedvesek vagytok, hogy gondoltatok Bobekra, a levél szintén szemmagasságban a falon, és csak úgy, mint Ili néniét, olvasgatjuk, s közben nagyon örül a szívem.
Harmad nap is jött a postás, ill. a "VP-futár szolgálat", és meghozta Edit újabb telitalálatos ajándékát, egy UEFA focis-matricás albumot, és ennek hála, minden napra jut fejlesztő feladat:
Boldinak 10 feladatot állítok össze naponta, logikai játékok, soralkotás, másolás, számolás, találós kérdés, mátrixok...., csupa olyan, ami megmozgatja a kezét-agyát (, s közben a lába pihenhet). Minden megoldás után kap egy szívecskét, 10 szívet beválthat egy matricára, melyet az albumba ragaszthat. Élvezi/élvezzük, köszönjük Edit újra és újra.
Aznap kaptunk még egy kedvességet, Lilitől, aki Boldi csoporttársa, és Valentin-nap jegyében alkotott a "legvagányabb srácnak"! Köszönjük Lili Neked is, Boldi örült a szép festménynek!
(UI.: Mindez a bárányhimlősödés előtt történt, ezért a pötty-mentes ábrázatok...)

Nincsenek megjegyzések: