Van, amikor az élet úgy hozza, hogy több idő jut a barátokra, és ezt a barátok egyáltalán nem bánják, sőt... Olyan régen találkoztunk, még ha érzetre nem is volt egy év az a 12 hónap.
Jelenlegi vírusmumusunk pszichés kihatásának mélypontján látogatott meg minket Andi, mikor Boldi már jobban volt az antibiotikumtól, a kicsik viszont pont elkezdtek lefelé csúszni a lejtőn..., és én délelőtt úgy éreztem, nincs tovább, becsapom magam mögött az ajtót, elszaladok.... de aztán a délután olyan könnyű volt, velünk volt Andi, aki elképesztően okosan kezelte a gyerekeket, én pedig fellélegeztem, és újabb energiákat merítettem az elkövetkezendő napokra.
Andinak van egy olyan fantasztikusan örvendetes szokása: még sosem állított be hozzánk saját készítésű süti nélkül. A narancsos-csokis sütidnek sem volt túl hosszú kacsaréti élete (és ezt gyomorilag nem bánjuk), az utolsó morzsáig... Mi lesz a következő? Mikor?
1 megjegyzés:
Örültem én is nagyon, hogy újra meglátogathattam Kacsarét lakóit, és remélem a következőig nem hagyunk ki megint egy évet! Nem lenne ám jó!
A répatortád pedig egyszerűen fantasztikus volt, még másnap délután is arra vágytam (meg azóta egyfolytában), és bevallom leloptam a receptet a blogról ;-)).
Hétvégén tuti kipróbálom és beszámolok a fogadtatásról.
Szóval nagyon klassz délután volt,sok beszélgetéssel és tündéri a gyerekekkel! Remélem azóta meggyúgyult mindenki és reggelente teljes létszámban indul a Lauder csapat.
puszi mindenkinek
andi
u.i. Folyt. köv. MIKOR??
Megjegyzés küldése