Gulyás

Bogdányban valahogy mindig fölmerül az igény arra, hogy elővegyük a bográcsot, és abban főzzünk valamit. Az esetek 99%-ban ez a valami a gulyásleves. Ilyenkor a faluban megvesszük a hozzávalókat, a húson kívül, mert Bogdányban csak két hentes van, és sosem bízunk abban, hogy lesz ott marhahús, levesnek való, így aztán Pestrő' cipeljük a cuccot. Persze eddig még mindig kiderült, hogy fölöslegesen, de hát az ember ragaszkodjon a kényszereihez.

A Bordában megint volt gyönyörű marhahús, és amit még sosem láttam máshol, hogy itt a hentes készségesen föl is kockázza, ha kérik, vagy kicsontozza a csirkemellet. Ha közben sorállás alakul ki, akkor is szépen precízen kiszolgál, és teljesíti a kívánságokat. Az emberek meg kivárják, hiszen látják, hogy fontos dolgot csinál.

Na de vissza a gulyáshoz. A bográcsgulyás nálunk mindig nagy mennyiségben készül, így aztán még sose volt olyan, hogy ötösben ettük volna meg. Most Mária és Sándor dédik jöttek vendégségbe. Mielőtt megjöttek volna, a délutáni alvás alatt Boldival megraktuk a tüzet, megfonnyasztottuk a hagymát, megpaprikáztuk, beledobtuk a húst, kis őrölt köményt, feleresztettük, megittuk a második citromos Gössert is, és vártuk, hogy puhuljon a hús. Szerencsére volt rá idő bőven, ami kellett is, de végül csak elkészült a leves. Egy idő után Áron is

felébredt, és csatlakozott a főzőszekcióhoz, de ő szoros felügyeletet kapott, miután a legutóbbi gulyásfőzésnél a finisben egy marok lenyírt füvet vágott bele a bográcsba fűszer gyanánt.

Közben befutottak a szentlászlóiak, akik beszámoltak arról az érdekes tényről, hogy a mikroklíma náluk mintegy 6-10 fokkal hidegebb, mint Bogdányban. Míg a gulyáson az utolsó simításokat végeztük, addig Sándor dédi memorizott Bercivel hosszasan, míg Mária Áronnal pétanque-ozott.

Utána bekajáltuk a gulyást, lenyomattuk némi főtt kukoricával meg ribizlis sütivel, és jól éreztük magunkat. Este a dédik visszamentek fagyoskodni, mi meg maradtuk. Hát így kell ezt csinálni.