Airport 010

Az egész nyaralásban én a repüléstől féltem leginkább. Végzett fizika szakos tanárként szoktam mondani, hogy én aztán tanítom, hogy mitől repül a repülő, csak nem hiszem el. Persze ez is túlzás, mert nem is tanítok fizikát. De tényleg: kimegy az ember a reptérre, és beszáll egy ilyen böhöm nagy vasdarabba, beraknak egy csomó cuccot, felszáll még 150 ember és akkor beindul a motor felgyorsul mindössze háromszor olyan gyorsra, mint egy közepes motor, és felemelkedik a levegőbe, én meg higgyem el, hogy ott is marad. De szerencsére azért ott marad.

Biztos, ami biztos a duttyfreeben bevásároltunk némi alkoholt, az mindig segít: nem félek kevésbé, de fatalista leszek tőle.

Azért persze Dóri is odatette magát felszállás közben:aszondja

- Elbúcsúztál anyádtól?- mire én
- Mér' szerinted kellett volna?

Na mindegy ez az én saját nyomorom a repüléssel kapcsolatban. A gyerekek a felszállást viszonylag jól bírták, de lefele menet Áronnak eléggé fájt a füle és nem nagyon lehetett rávenni se a nyelésre, se a befogott orral fújásra.

Hazafele jövet már fent felkészítettük Áront a teendőkre, így ő is jobban bírta a nyomást.Persze Dóri itt is formában volt. Ártatlan kérdés felszálláskor:
- Mi ez a furcsa égett szag?

A hazaút igazi nehézsége azért az volt, hogy hajnali 5-től déli 12-ig hurcoltuk a Háromgyereket buszról reptérre, onnan gépre, megint reptérre aztán taxiba, és ezt leírni gyorsabb volt, mint végignyomni. Közben persze folyamatos eztnecsináld-maradjitt-nebőgjémár-mindjártkészvan.

Komolyan mondom, ha a két utazás közt nem lett volna nyaralás, akkor nem is csináltuk volna.

Ja és alegjobb: odafelé a felszállás előtt csocsóztunk egyet Bobekkal. Szerintem ő nyert...