Kismadár

Negyedik napja nem jutunk ki levegőzni, és bizony a tavaszi fáradtságnak sem kedvez ez a monszun jellegű, szürkés, trágya idő. Igazából panaszra nincs okom, mert elég jól elmolyolunk idebent, bár vágyakozunk odakintre, főleg mikor háromgyerek mászik egyszerre a hátamra, rohangászik körbe-körbe este hétkor, tolja el maga elől az ebédet, mert nem éhes... Bizony minden sokkal flottabbul megy, mikor két-három órát futkosunk a játszótéren. Az elmúlt négy napnak visszatérő prograpontját jelentette a gyerekszoba erkélyén található madáretető körüli szárnyasállomány megfigylése. Amint eláll az eső, jönnek a cinkék, kizárólag párosával közlekednek, és csipogva szemezgetik a magokat, amiket lábuk között fogva az erkély rácsán törnek meg a csőrükkel. Sokszor a nappaliból is lehet hallani a fémes kopácsolást, ami annyit jelez, "kapás van". 4 napja viszont rákapott a magvainkra egy zsíros galamb. Először, a függöny mögül elképzelni sem tudtam, mi a fene szállt le az etetőre. Kitárt szárnnyal tyúk méreteket ölt, és zabál, naponta kifogy a muníció, és azóta kevesebb a cinke is. Tegnap a délutáni altatáskor azon vettem észre magam, hogy elöntött az agresszió vagy vadászösztön, és elfogadó anyaságomat félresöpörve, az emeletes ágy tetejéről lesben állva baseball sapkával céloztam az erkélyajtóra, és olyan elégedett voltam, mikor sikerült elhesegetnem a dagadt betolakodót.

Ezen felbúzdúlva ma Bercusom egész délelőtt hesegetett, mindent, ami arra repült.
Áron pedig azt játszotta, hogy ő egy kis veréb. Uzsonnára csak műzliszeletet volt hajlandó elcsipegetni, mivel abban talált magokat. Kérdeztem tőle, hogy mit hozzon neki VP a közértből, mire a kismadárkám:
-Vegyen apa nekem gilisztát!