Délelőtt Áron rajzolt a kisasztalnál, és Bercus is csatlakozott hozzá pár percre. Aztán megunta, és egy cerkával a kezében elkezdett hintalovazni. Szóltam neki, hogy ez veszélyes, tegye vissza a ceruzát. Rázta a fejét. Még egyszer megkértem, kicsit határozottabb kivitelben. Semmi hatás! Mivel tényleg veszélyes volt a helyzet, odamentem, és kivettem a kezéből a ceruzát. Elkezdett hisztizni, majd pár másodperc után kimaradt a légzése, lilult. Nyugodtan beszéltem hozzá, hogy hagyja abba, vegyen levegőt, megpróbáltam elterelni a figyelmét, de semmi eredmény, Bercus egyre sötétebb színeket öltött....
Az ölembe vettem, simogattam az arcát, fújtam, de ez sem használt. Elájult. Letettem a fejét vízszintesig, lábakat kissé fel, majd elkezdtem enyhén pofozgatni, mire magához tért. Átöleltem, beszéltem hozzá, de ő csak dülöngélt, révetegen nézett, ernyedten csücsült az ölemben. Látszott, hogy még nincs teljesen magánál. Egy-két perc babusgatás után már a régi volt. Azt hiszem jól kezeltem a helyzetet, de utána egész nap görcsölt a gyomrom és sírhatnékom volt. Hiába történt már ilyen többször....., nem olyan könnyű együtt élni ezzel......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése