Irodalmi nap

Boldi nagyon keveset mesél itthon az oviról, pedig (ha már eljutott oda) élvezi. Egyre több barátom panaszkodik gyermekének az óvodájára, én ilyenkor mindig veszek egy nagy levegőt, és nyugodtan fújom kifelé, mert tudom, Boldi jó helyen van, szeretik, és értelmesen tölti a Kacsaréten kívüli perceit (is). Az oviban mindig van valami extra program, hála a bevállalós óvónéniknek. Ősszel voltak Pomázon almát szüretelni, egy hete cirkuszban jártak, máskor a tűzoltóságon néznek szét, vagy csak egyszerűen sétálnak egyet a közeli erdőben... A dolgos hétköznapokon a Zebra-csoportban Boldi a társasjáték-felelős. Nem lepett meg! A minap Bobek egy aranyszőrű báránnyal állított haza.

Ez járt az irodalmi napon annak, aki az óvónénik bábjátéka után (Benedek Elek: Az aranyszőrű bárány) szépen mondott verset az óvoda apraja-nagyja előtt. Ezt persze nem Bolditól tudom, hanem az ovi honlapján olvastam, és láttam a képi bizonyítékát annak, hogy az én fiacskám is szaval. De méghozzá mit! Bella Istvántól a Zoknipofájú verset. Mikor este megcirógattam Bobek buksiját, és meséltem neki, hogy láttam, milyen ügyes volt a színpadon, elmondta a verset, meg még vagy másik tízzel is előrukkolt. Apránként adagoljuk majd. Legyen az első a zoknis:

Bella István: Zoknipofájú vers

Különös állat.

A vége a feje.

A dereka a sarka.

A teteje

az eleje.

Sose bírtam vele.

Pedig a nagymama hogy tanított!

„A szája szélét meglazintod,

széthúzod, aztán zsuppsz! Bele!”

Sose került

helyére a helye.

Sose sikerült

semmi se.

Ma se.

Na de:

annyi harc után, bölcső

és sír közt, meg lehet szokni.

S mit várhatni egy bölcstől,

ha agyilag zokni.

Kiegészítés: Az utolsó versszakot (sajnos valamiért a verset nem tördeli jól a gépem, hiába szerekesztem, így nem látszik a versszak-határ....)nem mondta, a "ma se" volt a végszó, valamint mindenkinek, aki hallgat vagy szaval, le kell vennie a zokniját!