Berci az elmúlt napokban gyökeresen megváltozott: (1) Egyre ügyesebben kúszik, bár a módszer még mindig igen sajátos, leginkább pillangóúszáshoz hasonlít. Mivel nem vagyok a járóka híve (ill. lehet, hogy az lennék, ha a gyermekeim is azok lennének/lettek volna, de nálunk mindig hatalmas lázongásokat váltott ki a másfél x másfél méteres ketrec...), elővettem a vastagabb pulcsikat, és Berci szabadon közlekedhet a lakásban, amit nagyon élvez. (2) A fenenagy világhódítás közepette elkezdett hosszasan matatni, játszani, sokszor fél órát is elkúszik-pakolászik, vagy rakosgatja a játékokat a dobozokból, felfedezi, hogy a tárgyakon mit kell tekerni, nyomogatni, hogy érdekes hangot adjon ki, és ennek tudatában tekerget, nyomogat. 2 napja történt, hogy hatalmas puffanásokat hallottam a gyerekszobából, s miközben rohantam menteni a menthetőt, hangosan dorgáltam Áront, hogy már megint mit borított ki, tört szét..., pedig Árcsi ártatlan volt. 
(3) A harmadik fejlemény az, hogy bár eddig Berci a világ legbarátságosabb, mosolygósabb, közvetlenebb pelenkása volt, két nap alatt minden megváltozott, és bár a legszűkebb család tagjainak mindig örvend, az idegenektől (= akiket nem lát minden nap) bizony sírva fakad, és csak akkor nyugszik meg, ha kézbe veszem, és együtt ismerkedünk velük. Bizony eljött az ideje egy kis idegenfélelemnek. (3-4 hónapos korukra a csecsemők már felismeri és preferálják a család ismerős tagjait, de még az idegeneket is elfogadják. 6-8 hónapos korban ez a feltétel nélküli elfogadás megszűnik, és félelmi reakció jelentkezik az idegenekre = idegenfélelem.)
ui.: (+1) Bár 3 nagy újdonságról szerettem volna beszámolni, de míg megírtam ezt a bejegyzést, a körülöttem matató Bercus vagy ötször négykézlábra emelkedett és ringatózott (ezt talán "kutyázásnak" hívják, nem vagyok benne biztos).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése