Hú de mennyire szerettem azokat a délutánokat, amikor Mária nagyi jött értem a suliba, ill. azokat a hétvégéket, amikor nála aludtam. Móka és kacagás, de a legjobb fajtából. Séták; ősszel levélseprés a Júlia utcában, majd fejes bele; este görög regék; fogócska a parkban; patakmederben túra a telken; málnaszörp; különös illatú, hangulatú lakás és egy rendkívüli személyiség, ahogy mi akkoriban hívtuk, "szupernagyi"...
25 év alatt annyi változott, hogy Mária nagyi dédivé cseperedett, és most a dédunokák élvezik azt a fajta együttlétet, amiért én anno bármit hajlandó voltam megadni! A minap Áronnak jutott belőle két órányi, s míg Berci kint aludt az ónos esőben az erkélyen, Áron és Mária dédi egymásba feledkezve játszottak a gyerekszobában. (Én pedig hatalmas kezdeti lépéseket tettem a számítógépemen eluralkodó őskáosz felszámolásában.) Köszi Dédi! 
1 megjegyzés:
Köszi a képeket és a szöveget. Nagyon jó volt, akkor is, most is.
Amikor megfuttattatok a hittanosok előtt, hogy demonstráljátok, hogy milyen nagyitok van! No Áronnak vagy Bercinek már nem fogok fára mászni! Boldi labdájába meg bele se tudok rúgni (mit tudom én, hogy mi a különbség a focilabda és a kosárlabda között). No ezt még túléljük. Sok puszi mindenkinek M.D.
Megjegyzés küldése