Tűzoltás

Ez a hétvége nem úgy alakult, ahogy terveztük. Hasznos a "pozitív gondolkodás", de nem mindenható...

Szombat délelőtt jobbnak láttuk elvinni Bercit a Budai Gyermek Kórházba, mivel egész éjszaka pihegett és reggel csuklásszerűen behorpadt a mellkasa minden légvételnél. A kórházban egy alapos, idős doktornéni vizsgálta meg, és mondta, hogy "határeset", már ami a kórházba utalást illeti. Mi megvillantottuk, hogy 3. gyerek, van kruppos tapasztalatunk, + otthon két másik beteg gyerekünk, akiket most nem tudunk hosszabb ideig másra bízni. Némi orvosság adagolási egyeztetést követően szabadultunk, és hazamentünk. A doktornéni a lekünkre kötötte, hogy bármi baj van induljunk, este pedig mindenképp vigyük vissza hozzá, hogy újból megvizsgálhassa. Estig nem érzékeltem romlást, bár javulást sem. VP időközben kidőlt a sorból, ő is megkapta, köhög, gyenge. (A gyerkorvos is mondta, hallva Vp köhögését, hogy "ez tipikus atipusos tüdőgyulladás".) Egész jól kezeltem a szombati napot, már ami a körülményekből kitelt. Délután ájött Namu, mi pedig visszavittük Bercust kontrollra. Két orvos is megvizsgálta, és nem találták megnyugtatónak az állapotát (belégzésnél húz, kilégzéskor sípol, egyértelmű légszomj, reggel adott gyógyszerektől nem javult), így beküldtek minket a Tűzoltó utcába. Hazaspuriztunk, teljesen átszerveztük Namu aznap esti programját, átvittük a gyerekekkel együtt a Zöldkőbe.

Én kezdtem bepánikolni, elözönlöttek a Szt László Kórházas emlékeim, fuldokló Boldival, idegbeteg nővérekkel, siető orvosokkal, rozoga ágy melleti székkel, 2 hazahozott fertőzéssel....

De nem volt más választás, ez a "menni kell" kategória, és Berci a tét! Sándor dédi minden követ megmozgatott, és mire megérkeztünk, már vártak minket, és nagyon-nagyon kedvesek voltak, figyeltek ránk, ekkor Bercus már fuldokolva köhögött. Megvizsgálták, és azonnal felvettek minket. Én időközben összekaptam magam és teljes erőmmel Bercusra koncentráltam. Hauser Péter és Konstantin Tamás doktorok foglalkoztak velünk, és csak a legjobbakat mondhatom mindkettőjükről! Rögtön bemutatkoztak, mosolyogtak, tündériek voltak Bernáttal, segítőkészek és informatívak velünk. A kórház barátságos, tiszta! A nephrológián volt hely, baba-mama szoba, gyönyörű. A kórháznak ezt a szárnyát egy éve újították fel, simán elmehetne egy drHouse vagy ER sorozatba is.... Kellemes fények, új ágyak, és hatalmas plazmaTV a szobák falán (bár a szomszédos szoba szüleivel ellentétben, nekem nem volt kedvem megnézni a Megasztár 4. aktuális fordulóját). A nővérek is hihetetlen profik, mindig kéznél voltak ha kellett, nagyon előzékenyek és látszott, hogy szeretik a gyerekeket. Bercus egy rácsos kiságyban aludt, közben kapta a különféle "puff"-okat, párásítón keresztül belélegeztetett gyógyszereket. Nekem is volt ágyam, sőt a kiságy mellet székem is. A szobában volt a babák fürdetésére alkalmas mosdó, ill. egy másik kézmosáshoz, a folyósón étkezőasztalok, a fürdő is hibátlan. A 2 orvos megkonzultálta Berci gyógyszerezését, az eddig szedett antibiotikumról azonnal leállították (szerintük ilyen picinek nem is adható ill. ez esetben hatástalan), a köptetőt sem kell többet szednie, helyette kaptunk egy Sumamed nevű gyógyszert, melyet 3 napon keresztül kell csak szedni és napi egyszer (ellentétben az antibiotikummal, amit 8 napig napi kétszer), valamint kaptunk 2 inhalálós szert is, ezeket napi 4szer ill. kétszer kell majd alkalmazni.

11kor elaludtunk, mi tagadás én is kidőltem, bár elég felszínesen aludtam, felébredtem minden "nővér vizitre", Berci mocorgásra. 2 és 3 között újabb párásítás, ami után Bercus nem tudott visszaaludni. A párásítógépnek olyan hangja volt, mint egy traktornak, az ágy rácsai pedig minden mozdulatot követően szélharang szerűen zengedeztek, amit Bercus nagyon élvezett, felismervén a mozgása és annak következménye közti kapcsolatot.

A reggeli nővérre sikerült ráhoznom a frászt, miután az éhségsírásban kitörő Bercimet hihetetlen gyorsasággal szabadítottam ki a kiságy fogságából, s közben elfelejtettem kikapcsolni a légzésfigyelőt (pedig többször a lelkemre kötötték...), ami persze lélegző manó hiján sípolt, mire rohant mindenki...

Délelőtt vérvétel, pisi, újabb kezelés, aztán vizsgálatok. Végül kiegyeztünk a kedves doktorbácsikkal egy olyan megoldásban, hogy hazaengednek minket nappalra, de ha bármi romlás tapasztalható estig, vissza kell mennünk (állományban maradtunk), amúgy telefonon kapcsolattartás, és kedden feltétlen kontroll.

Bercus kicsit "felborult", sokat sírt ma, köhög és kicsit nehezebb a légzése, de nem lehet összehasonlítani a tegnap estével.

Terv: Éjszaka felváltva figyeljük Bercit, holnap kihívom a háziorvost, aki meg fogja vizsgálni Áront is, mivel egész egyszerűen 4 nap antibiotikumszedés után semmit nem javult az állapota, sőt... állati rondán köhög. VP elmegy orvoshoz, és röntgenre, valamint igéretet tett, hogy komolyan veszi ezt a betegséget és ha szükséges elhiszi, hogy nélküle is működik az iskola pár napig.

Berciről még annyit, hogy minden orvos és nővér, akivel péntek óta találkoztunk, szám szerint 7 db, el volt ájulva a kedvességétől, mosolygósságától (a kórházi maszk alatt is mosolygott, ami engem könnyekig meghatott).

És bár a kórházban kapott felvilágosító papír legalján álló "szeretettel várjuk vissza kedves betegeinket" c. mondatnak nem szeretnék eleget tenni, de ha legközelebb is menni kell, ide nyugodt szívvel fogok elindulni.