hétfő, november 24

Bábszínház

Ma késő délután Boldi közölte, hogy nagyszabású bábelőadás lesz, úgyhogy váltsuk meg a belépőket,mert kezdődik a műsor. Előzetesen azt is mondta, hogy lesznek vicces részek is.

Miután elhelyezkedtünk a páholyban, Boldi megkezdte a műsort, rögtön előrevéve a vicces részeket, ami azt jelentette, hogy sorban bemutatta a szereplőket, de -viccesen - mindig mást mondott, mint ami a kezében volt:

- Ez itt a tehén - mondta, de közben a vakondot mutatta. Aztán ezt végigcsinálta még a bábkészlet kétharmadával is, ami egy ikeás lelkesedésünknek köszönhetően jelentős méretűre duzzadt a rengeteg ujjbábtól.

Röpke 3 perc önfeledt nevetés után végre rábírtuk a jövő Kemény Henrikjét, hogy csapjon a mesébe.

- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy malac-kezdte Boldi. - Ennek a malacnak volt egy elefánt barátja- folytatta, majd - Ők ketten szerettek csúszkálni a csúszdán.- fejezte be. Ezzel ugyanis a két szereplő le is tűnt a színről, hogy átadja helyét két újnak, akikről szintén kiderült, hogy kicsodák (varázsló és királyfi, kalóz és rénszarvas, hal és rák, stb), micsodák (barátok), és mit szeretnek csinálni (repülni, focizni, golyós játékozni, bújócskázni, stb.)

Rövid öt felvonás után a szépszámú közönség (még a karzaton is lógtak) javaslatára véget ért az első rész és vacsoráztunk, majd utána folytatódott hasonló koreográfiával a második rész, persze meghajlásokkal tarkítva.Namármost.
Maga a sztori elég lapos volt, de ahogy Bobek ott állt a csúszda mögött, alul lázasan cserélgette a szereplőket, fölül meg hol igyekezett elbújni, hol meg előbukkanva szőtte a meséjének nem túl sűrű szövetét, hát meg kellett zabálni. Közben Áron is be-bekapcsolódott a mesébe, hadonászva a túlméretes bábukkal, amik időnként lerepültek a kezéről, de szerencsére Árcsi könnyen váltott bábjátékosból közönségbe, és viszont.
Szóval mi nagyon jól mulattunk.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

sajnálom , hogy nem voltam ott, és nem is lehetett olyan lapos a story, mit vársz" bábolva " Tolsztojt? Kere

Névtelen írta...

Én is szívesen tapsoltam volna a bábosok produkciója végén. Az ötlet nagyszerű! M.D.

a szerk.: Eszti és Zsolti írta...

Boldikám ezt a Vérhalom téren is be kell mutatnod! Már nagyon várom az itt alvásod! Már csak 26-ot kell aludni és Pannussal pancsolhatsz, velünk szundíthatsz és ígérem 10 mese latt nem állunk meg!!!