A lábaim és én

Ma este úgy alakult, hogy gyalogszerrel ill. duplababakocsival kellett átsétálnunk Kacsarétről a Zöldkőbe. Ok: VP elutazott, nem tudok buszraszállni a babakocsilimuzinnal, ami egy taxiba sem igazán fér be, szóval maradt a kihívás. Bobek lelkesen indult a kalandnak (be kell valljam, hogy volt hozzá kedvcsináló körítés rendesen), és bár a Pasaréti úton én toltam a babakocsiban Áron helyén ülve, a Kappy úton tök egyedül kaptatott fel. Aki járt a környéken, tudja, hogy ez az út kb. egy piros jelzésű sípálya meredekségével büszkélkedik elég hosszas szakaszon. Boldival kezdetben számláltuk a szembejövő kocsikat, 74-nél újrakezdés, majd 36-nál ráunás. Láttam Bobekon, hogy fárad. Megkérdeztem:
-Bírod még bajnokom?
-Én igen, csak a lábaim nem.
Végül 47 perc alatt célbaértünk, és megbeszéltük Boldival, hogy egy kis pihenő után újból nekivágunk a kalandnak!