csúsz

Délelőtt ismét célba vettük a Hajógyári sziget csúszdaparkját. Mint Dóri találóan megállapította, most először úgy, hogy épp nincs pocakja. Pocak ide vagy oda, azért így is volt mit csinálni...Én személy szerint nagyon kedvelném a parkot, ha időről időre nem merülne föl az igény valamelyik gyerekben, hogy az ölemben csússzon le a fedett, rohadt gyors csúszdák valamelyikén. Korábban Boldi késztetett önvizsgálatra, most meg Áron mutatta fel határaimat. De mindegy, első a gyerek, főleg a második, úgyhogy megint csúsztam, és csak az az egy vigasztal, hogy Dóri szerint - aki szemből nézte hogyan bukkanunk ki a lukból- Áron éppen olyan rémült volt, mint én. Nem is értem, hogy akkor minek csináljuk.

Szerencsére Bobek már teljesen öncsúszó, és még a piramisra is felmászott, ahonnan a meredekebb csúszda gyakorlatilag a szabadon esést imitálja, de itt aztán megtorpant és visszafordult. Igen, ez az én vérem! Én már a Petőfit sem értettem, hogy miért kell fikázni azt, aki ágyban párnák közt akarja befejezni és nem mondjuk egy csúszdába szorulva, kificamodott medencével.

Egy idő után Boldi érkezett Áron és az én segítségemre, és kiegyeztek egy közös csúszkálásban a minipályán. Boldi húzta maga után Áront fölfele,aztán meg csúszott vele lefele, hol így, hol úgy.

Hazafelé Boldi elég sírós-nyűgös lett, ami előrevetített némi lázas állapotokat, amik aztán be is igazolódtak.

Délután a Varga nagyszülőknél gyakorlatilag végig aludt, de egy kis meccsnézésre azért ki tudott kelni. Éva nagymama sütött lángost, úgyhogy a diéta jegyében ez lett a vacsora.

Itthon Bobi bágyatag volt, úgyhogy most fejeztük be az első kör hidegvizes törölközőbe csavarást, hogy a lázat 39.7-ről leküzdjük 37.9-re...