Az újszülöttkor felénél

Egy újabb hetet hagytunk magunk mögött, szám szerint a harmadikat. Hivatalosan az újszülöttkor 6 hétig tart, így ma este 10kor Bercivel felezőbulit tartottunk. Az ünneplést a teraszon ejtettük meg, mivel Berci 7től fél11ig sírdogált, viszont a tesók már aludtak, így arra gondoltam, ébredjenek inkább nagykorú szomszédaink, ők legalább első körben nem nekem panaszkodnak majd emiatt. (Hogy milyen disznóságokra képes az ember, ha a saját családjának a nyugalma a tét......) A friss levegőn, szép virágok között tálaltam Berci ünnepi szopiját, ami előtt jó sok csokit majszoltam, így remélem fincsi volt (a kakaó).

Az elmúlt hetet sokkal fárasztóbbnak éltem meg, mint az előző kettőt. Becsúszik egy-két nem alvós éjszaka, és máris borul a bili. Közben az én gyomrom is rendetlenkedik, minden este ráz a hideg, fájnak a végtagjaim.

Berci egyre többet van ébren, de jelenleg még semmi rendszert nem vélek felfedezni, bár az alvások leginkább délelőttre koncentrálódnak, az esték pedig sírósabbak.

Ügyesen nézelődik, tegnap percekig figyelte az ágya fölött lógó mobilt, teljesen megbabonázta. A fejét csak rövid időre emelgeti (emlékeim szerint Boldi és Áron ennyi idősen már egész sokáig tartották a buksijukat), de kézben, vál fölött tartva néha már egész ügyesen tartja. Még mindig a hason alvás az igazi, felhúzott lábbal, fej fölé kinyújtott kezekkel, jó nagy nyögések közepette. A tej mellett továbbra is nyeli a levegőt, így a gyerek körül gyakoriak a légörvények. Nagyon szépen figyel a hangunkra, és sokszor az az érzésem, hogy az arcomat fürkészi. Zenére megnyugszik. Köldökcsonkunk leszakadóban, gusztább mint valaha...

Éjszaka bölcsőben alszik, szeret benne ringani, majd hajnalban a nagyágyon folytatjuk. Minden reggel tiszta pisi-kaki alatta a lepedő, pedig éjjel sem zárkózom el a tisztábatevéstől. (hiába, aki sokat eszik??...)

A szopi körül vannak a legnagyobb gondjaim. Áron Berci születése előtt napi kétszer szopizott, de volt, hogy csak egyszer. Most viszont annyiszor szeretne, ahányszor Berci. Ha elkezdem Bercit etetni, Áron "cici" csatakiáltások közepette rohan felénk, dobja el a cumiját, és rámcsatlakozik, melynek eredményeként egyszerre szoptatom a két gyereket. Ez napi hatszor kimerítő. Ha nemet mondok Árcsinak, akkor elkezdi csapkodni Berci fejét és a karomat. Jövő héten összeszedem magam és kitalálom a megoldást.

Állandóan idő szűkében vagyok, egyszerre szeretném szeretgetni mind a hármat, de ez nem megy. Szeretnék Berci mellett heverni és nézegetni az arcocskáját, szuszogását, pöttyeit, szeretném kimerevíteni a pillanatot, megélni a jelen minden másodpercét. Nehezen jön össze, folyamatos a kapkodás, "azt sem tudom hol áll a fejem érzés".

A Mamám egy szent! Segít, hallgatja a hisztiket (nem csak a gyerekekét...), bíztat. Nem akarok ide köszöneteket írni, mert jóval több, amit érzek!

Boldiról külön bejegyzés szól majd, imádom, zseniális. Olyan de olyan gyengéd Bercivel, sugárzik belőle, hogy nem csak "kötelességből" szereti.

Áronnal csatázunk, szegénykém tele van indulatokkal.

100%an átadtam magam a "csecsemős anyuka tudatállapotnak": nem zavar a tejfoltos póló az utcán; ha kilós kenyeret veszek a boltban, azon kapom magam, hogy ölelem a kenyeret, és ringatom, valamint a bevásárlókocsit a felvágottas sorban állva ide-oda tologatom (hátha aludttej lesz a tejből); minden táskám tele van pelussal; nem akkor eszem, amikor éhes vagyok, hanem amikor a gyerekeim éppen nem azok; ha gyereksírást hallok (bárhol bárkiét) énekelni kezdet és "csicsicsicsi"-zni....

Boldogságból még mindig nincs hiány, fáradtságból sem, tökéletes állapot a maga kis tökéletlenségeivel együtt.