Piac

Az elmúlt két hétben többször is voltam Boldival piacozni. Gondosan felírjuk, hogy mit kell venni, meg persze azt is, hogy milyen árak várhatóak, aztán nekiindulunk. Először is elmegyünk a lángososhoz. Ez valószínűleg Budapest legjobbja. Némi kis próbálkozás után (pörcös, virslis) ráálltunk a sajtos-tejfölösre, amit 340-ért lehet kapni. A tészta könnyű, nem túl olajos, a feltét meg igen gazdag, ami - ha nem vigyázunk - Boldi állán keresztül a pólóján landol. Mindig gondosan kettévágatjuk, és mindig megkérdezik Boldit, hogy kér-e rá fokit, amit ő kis gondolkodás után el szokott hárítani, nem úgy, mint én.

Miután átvesszük a két fél lángost kitelepszünk a középtájon lévő három pad egyikére (amelyikek közül kettőn NEM DOHÁNYZÓ, egyen meg DOHÁNYZÓHELY matrica van, NÓÓÓÓÓÓrmális?), kettéhajtjuk a fél lángosokat és kaja közben a forgó óra minden fordulatánál éles sivító hangon közöljük a pontos időt, vagy amiről éppen azt hisszük, hogy az.

Ha a lángossal végeztünk jöhet a desszert. Felmérjük a piacot, hogy mi kapható éppen az alábbiak közül: málna, szeder, áfonya, majd valamelyikből (mindig a legdrágábból) veszünk egy nefgyed vagy fél kilót és a piacon fel-alá lófrálva megesszük. Időnként álmodozva megállunk lehetőleg valami szűk átjáró közepén és ott próbálunk konzíliumot tartani egy-egy szem fölött, hogy ez most kemény, ami Boldié, vagy esetleg már lottyadt és akkor azt apa szereti.

És csak ezután jön a hivatalos vásárlás, ami viszont - szemben a fentiekkel - viszonylag stresszes, mert hiába a vevő jószándéka, ha csekély az emberismerete. Próbálok én szép és olcsó árut venni, de ez egyszerre még sose sikerült, úgyhogy itthoni tanácsra mégis inkább a szépeket veszem, és az ára fölött, a "Gyereknek lesz!" felkiáltással siklunk át.

Szóval jó kis fiús program ez Bobekkel, főleg mióta felhagyott a piaci répaevéssel, mert eladdig krumplipucolóval piacoztunk és helyben pucoltuk az általa kiválasztott répát. Azért az áfonyával könnyebb...