Botiék és a frontok

Vasárnap délelőtt összecsomagoltunk, és hazajöttünk, ami utólag nem tűnt rossz döntésnek (utánunk az özönvíz), bár nehéz volt feladni a hosszúra tervezett weekendet.
Szóltunk Botiéknak, hogy Bogdány helyett Kacsaréten várjuk őket. Két felhőszakadás között meg is érkeztek gumicsizmában ill. strandpapucsban, és kezdetét vette a viharokkal tarkított délutáni játszadozás.

Boldi, mióta hazaérkezett a nyaralásából, nagyon kezelhetetlen, makacs, dacos, türelmetlen (még Áronnal is, pedig ez eddig nem volt jellemzője), egy percet sem tud késleltetni: minden azonnal kell, mindent csak neki. Egyre nehezebben viselem a végtelen csatározásokat. VP-vel arra jutottunk, hogy valószínűleg Bobek hulla fáradt. Igen-igen, a kialvatlan gyerekek nem csak a fáradtságról ismerszenek meg, hanem épp ellenkezőleg, sokszor hipermotolisak, pörögnek, kezelhetetlenek. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk Boldit délután altatni, valamint este is betartjuk a 8 órai "takarodót".

Vasárnap csődöt mondott az elrendelt délutáni csendes pihenő, Boldi és Áron igen jól elszórakoztatták egymást, mi meg két mennydörgés között minden szülői tekintélyünket bevetve ordítoztunk VP-vel, hogy most már aztán tényleg alvás legyen gyerekek. Eredmény: szülők kimerülve, Boldi és Áron feltöltődve.
Boldi nagyon várta Botit, több napja kérdezgeti, hogy mikor lesz már vasárnap, és akkor ugye jön hozzá a barátja. Ehhez képest nagyon kakasként viselkedett Botival, folyton vitázott valamin.
Az energiabomba Magdi mama sütött a fiúknak egy vár alakú hipi-szupi tortát (bástyákkal, kapuval, katonával),

amitől még az én kis buldózerem is odáig volt.

Időközben Kacsarét sötétbe borult, így a fényképek nem sikeredtek túl jóra. Az áramszünet kitartott másnap délelőtt 10ig.