Le kellett volna kopogni...

Miután pénteken megírtam, hogy milyen jó is betegségek nélkül tengeni-lengeni a világban, estére Boldi belázasodott.

Az úgy volt, hogy már majdnem elértük Dunabogdányt, amikor a hátsó ülésről elhaló hangon, a "kicsit meleg vagyok, nem érzem jól magam" mondat kúszott előre. Nem futamodtunk meg, kimentünk Bogdányba, és bíztunk benne, hogy ez csak fáradtság. De nem. Bár a lázmérőt sikeresen otthon felejtettem, nem volt kétséges, hogy nem egy "36 fokos lázban égek" műfajról van szó. Az éjszaka priznicek közepette telt, és reggelre sem javult a helyzet. VP a falut, én a szomszédságot céloztam meg lázmérő ügyben, de sehol semmi. (Meg voltam győződve, hogy van kint egy hőmérő, de valószínűleg a nagy pakolás közepette múlt héten hazahoztuk...)

Szombat délutánra Botiékat vártuk volna egy kis sütögetésre, de a láz keresztbe húzta az eredeti terveinket, amit nagyon sajnáltunk!

Szerencsére Mária dédiék és Nagyvadász hajlandóak voltak besegíteni az előkészített húsok és saláták, süti elpusztításába, ezzel megkímélve VP-t a másnapi cipekedéstől. Nagyvadász még lázmérőt is hozott magával, így számszerűsíthettük balsorsunkat. Boldi tegnap este felé egy kicsit jobban lett (Nagyvadász jelenléte hatásosabb, mint a Nurofen), és kijött hozzánk a teraszra, de aztán hamar visszakerült a párnák közé...

Ma reggel láztalanul ébredt, úgyhogy megragadtuk az alkalmat és hazarobogtunk, délután viszont lázcsillapító után mértünk 40,1-et, amitől teljesen kétségbe estünk. (Mindenki drukkoljon nekünk, mivel kedd hajnalban indul Boldi Namuékkal Törökországba.) Hívtuk is az ügyeletet, hogy jöjjenek iziben, de megnyugtattak minket, hogy ez most egy nagyon fel/elkapott vírusfertőzés, ami 3-4 napig tart, és a magas lázon kívül nincs más tünete, úgyhogy ők ezért most nem jönnek ki, hűtsük a gyereket. Megtörtént.

Ezt a teherautót pedig az ovi lomtalanítása során ajándékozták nekünk, kicsit lemostam, és Áron nagyon élvezi. Platóját fölhajtva motorként használja, ill. platóban csücsülve tolatja magát.