Etyeki

Lacusékkal már jó régen fixáltuk a hétvégi dátumot etyeki látogatás céljára. Pont jókor jöttünk, mert a következő hétvégén lesz a borfesztivál, amikor majd moccanni sem lehet a környéken. Ebből most csak annyi látszott, hogy a helyiek csinosítgatták a portájukat.
Megérkezésünk és az ottlétünk első két órájára esett Adél délutáni alvásvilágcsúcsának megjavítása, így aztán a kerti szaletliben helyezkedtünk el. Meleg is volt, a kert meg gyönyörűen karban van tartva, így jól esett egy kis szabadtéri ücsörgés, főleg azután, hogy vendéglátóinkat többször figyelmeztettük arra, hogy ne cikázzanak fel-alá újabb és újabb kínálnivalókkal, mert akkor nekünk Dórival egymással kell beszélgetnünk, ami nem baj, csak nem ezért jöttünk.

Vikinek van egy külön fűszereskertje, ahol az általunk ismert kerti fűszermakettek eredetijei vannak kiállítva. Vagy a másik lehetőség, hogy házigazdáink szegről-végről rokonai MZ/x-nek, és az ő segítségével termesztik az embernagyságú tárkonyt és társait. A gyepüket (Lacus minden szerénykedése ellenére) az irigységtől sárgulva gusztáltuk. Kopasz foltok nélküli, egyenletesen zöld, szúrós gyomoktól mentes pázsitjuk van.

Mivel Áron és Boldi is kellően kerthez vannak szoktatva, ezért kellemesen elbabráltak a szabadban, mialatt a nagyok meg tudták beszélni az áronos szülők közös témáit.

A Vikiék-féle Áron baba hozta a beígért tündéri formáját, bár a mifélénkre sem volt panasz.
Ezenkívül Oborzil ráérzett a motorozás ízére.

Időközben Adél is felébredt (némi apai közbenjárás hatására), és egy pár perces bemelegedést, ajándékbontogatást, pogácsa nyammogást követően ő is áthelyezte székhelyét a zöld gyepre.

Oborzilból előtört a szenvedélyes úriember, és lábcsókokkal kedveskedett az álmából ébredőnek.

Hazafelé meg kitárgyaltuk a kocsiban, hogy jó hely ez az Etyek, meg milyen kedves népek az etyekiek.