Három lépés távolság

Áron már eddig is elkápráztatott minket remek mozgásával, gondolok itt elsősorban a szobafestő-mázolók technikáját idéző térden oldalazásra, úgyhogy nem volt váratlan fordulat, hogy megpróbálkozott a hagyományos lábonjárással is. Mindezt anyától apáig a Nagyvadász szobájában abszolválta.

Hogy mi célból, azt nem tudni. Nem volt kaja a láthatáron, nem volt senkin szemüveg, nem akart senkit meglegyintgetni, egyszóval csak a járásért magáért próbálkozott. Mi meg kiabáltunk, tapsoltunk, örültünk, hogy máskor is legyen kedve, de azóta semmi.

Mindez szerdán este történt, és mi azóta csak várunk az élesre fent fényképezőgéppel, hogy majd képpel, meg videóval, meg kis csalással föltesszük, hogy az első lépések, és mi gondoskodó és figyelmes szülők pont felvesszük, hogy dagadjon a kebel, de nem és nem és nem. Áron oldalaz, négykézlábaz, hasravetődik, ha felemeljük a kezénél fogva, akkor direkte a térgyit lógatja legalulra, csak azért, hogy ezt a kis dicsőséget, ami ránk vetülne az ő járásából, azt mi ne szerezhessük meg. Most pedig vége, megtörtünk, bevalljuk, hogy megvolt az első, és mi ugyan ott voltunk, de nem a gépekkel, így aztán bizonyítani sem tudjuk.

Kegyelem árva fejünknek!