Baleset

Már a tegnap este sem sikerült nagyon szerencsésre, mert Boldi lába alól kicsúszott a papucstorony és arccal beleszállt egy fadoboz élébe-sarkába, persze megint vigyázott rá valaki fentről, mert sem a szeme, sem a szája nem hasadt fel, csak az arcán volt egy kis horzsolás. A spontán apai és anyai szívújraindítás után lehetett kenyegetni az arcát és megnyugodni.

Ma reggel viszont beütött a krach. Boldi fáradtan kelt és egészen az oviba érkezésig nem akart oviba menni. Menjünk vissza, forduljunk meg, kanyarodjunk el. Még azt is megkockáztatta, hogy az ovit elvitték éjszaka a rossz emberek. Mikor odaértünk a kapu nyitva volt, így még az a kis öröme se maradt Bobeknak, hogy ő távirányítózhasson. Beparkoltam, kiszálltam, és látom, hogy a csíkon állok. Halk szentségelés, hogy a gyerek ne hallja, de visszaültem igazítani. Ez annyira jól sikerült, hogy csak na, de ennek következtében a másik oldalon már csak szűken lehetett elférni a bokroktól.

Kiszállásnál Boldi csak nem akart jönni, de aztán nagy nehezen mégis, de ahhoz, hogy ne a sáron keresztül menjünk, még be kellett csapni az ajtót. Tolatunk hátra ketten Boldival. Nézem közben a feje már nem lóg be, az egyik keze sem, a másik sem. Az ajtót belegyintem, de közben Bobi is nyúl, és éppen sikerült a középső ujját becsípni az ajtóval. De szó szerint, mert nagy szerencsére nem a csont került a fémek közé, hanem az ajtónak épp csak a rése csípte be a középső ujjának középső percét. Ajtó újra kinyit, de akkor Boldikám már sírt is. Némi szemrevételezés után nekem úgy tűnt nem tört el, de attól még fájt nagyon. (nekem is.)

Az oviban aztán kaptunk rá jeget, atrix krémet, apához bújtatást, zsebkendőt, szipogást, borogatást, árnikabogyót. Így nagy szerencsére, mire anya délben érte ment, addigra már csak egy kis duzzanat és a rossz emlék maradt.

Délután még telefonoztunk, és mondta Boldi, hogy
-Fáj, de már csak kicsit, apa!

Este mikorra hazaértem, mondom Boldinak:
- Na mutasd azt a fájós ujjad!
Boldi csak másodikra találta el, hogy melyik kézen melyik ujja is a fájós.

Az ágyban még egyszer megemlékeztünk az eseteről.
- Boldikám, annyira sajnálom, hogy becsíptem az ujjadat...
- Mikor?
- Hát reggel.
- Semmi baj, apa, semmi baj- vigasztalt a kis Boldi aztán nézte tovább a Tesz-vesz várost.