hétfő, december 31

Búcsú 2007-től!

A Szilvesztert hagyományos módon Ciliékkel töltöttük. VP újabb disznóságokra vállalkozott, ami sokkal jobban sikerült, mint a tavalyi, de a páclé intenzitásán még mindig lesz mit csiszolgatni jövőre, illetve nagy tanulság, hogy ki kell hagyni a combot, mert szárad, akárhogy is kenyegetjük. (Bocsánat, de szakmailag vagyok kénytelen közbeszólni. A comb nem száradt ki, hiszen erre nem hajlamos, míg a karaj, mégha bőrös is volt, egy picit szárazabb lett.-vp) Sebaj, gyakorlat teszi (egyébként állítólag így is nagyon finom volt, bár nekem nem tartozik a kedvenceim közé ez a műfaj). Évi néniéknek és 200 kg-os áldozatuknak hála, akadt hurka is gazdagon. Boldi és Áron sem hagyhatta ki az év legbulisabb napját. Minden lében két kanál játékkal indítottak. Áron 10 óra magasságában kidőlt (majd egykor ismételten csatlakozott az ünneplő tömeghez), de Boldi maradt a keménymaggal. 12 órakor pezsgős konccintáson vett részt, majd 2-ig after partyzott, de negyed 3 táján poroszos lelkületű szülei ágyba parancsolták. 2007 a kedvenc évjáratok közé tartozik örökké, hála Áron baba és új barátságok születésének, valamint egy nagyon jó hangulatú lakásnak.

Nincsenek megjegyzések: