Reggel elbúcsúztam Bolditól, becsuktam az ajtót, és hirtelen olyan magányos lettem. Tudtam, hogy hiányozni fog. No nem csak arról az 5 óráról van szó, hanem, hogy véget ért a "szabad élet", és innentől kezdve van egy kötöttség az életünkben, lazul a duó... Már előre sajnáltam magunkat (természetesen itt leginkább a "magamon" van a hangsúly), pedig ezt állítólag tilos, de mit tegyek, ha élvezem a hétköznapokat a gyerekemmel. Állandóan arra gondoltam, hogy mit fogok kezdeni magammal Boldi nélkül. Hogy enyhítsem a hiányt, jó előre elhatároztam és megterveztem egy csomó dolgot. (Pl.: hatalmas séta Áronnal, mosás, ágyneműcsere, CD kölcsönzés a Szabó Ervin Könyvtárból, közös alvás Áronnal, süteménysütés, új receptek kipróbálása, lomtalanítás, VP ruháinak a kiselejtezése, fuvolázni Áronnak, meglátogatni VP szüleit, meg barátnőket és még sorolhatnám.) A zuhogó eső kilőtte a lehetséges programok felét. Maradt az ágyneműcsere, meg a mosás és egy új recept. Áronnal való alvásomnak az szabott gátat, hogy mütyürke újabban nem szeret napközben aludni (meg éjjel sem). Délelőtt azon vettem észre magam, hogy Boldi csiripelését rádiózással próbálom pótolni, de nem találom a helyem, lelassultam, szinte semmivel nem végeztem.
Végre eljött a fél3. Amolyam randi előtti drukkal a hasamban léptem be a kis zebra csoport ajtaján. 20 gyerek szuszogott a földön matracokon. Olyan édesek voltak, hogy szerintem már ezekért a kollektív alvásokért megéri ovónéninek lenni. Boldi abban a pillanatban nyitotta ki a szemét, és hatalmasat mosolyogtunk egymásra. A fal melletti, legbelső matracon feküdt, kicsit riadt volt az arca. Odamásztam hozzá, öleltem.
Milyen volt Boldi első napja? Az ovónénik említették, hogy Boldi nekiment a gyerekeknek; először nem akartak vele játszani a többiek, de az ovónénik megoldották a szitut; nem sírt, tartotta magát, pedig már délben mondogatta, hogy "mostmár jöhetne értem az anyám", aztán azt is mondta, hogy "nem alszik", de pár perc múlva kidőlt. Az is kiderült, hogy az egész napos szakadó eső ellenére voltak a kertben játszani (erről a saras tréning árulkodott). Nagyon kedvesen beszél róluk a két óvónéni, olyan megnyugtatóak.
Indulásnál volt némi pityergés, hogy vigyük haza a kincsesdobozt a kincsekkel együtt. Hát igen, Boldi még nem 3 évre rendezkedett be.
Aztán kérdezgettem Boldit is. Amit megtudtam tőle: Jó sok játék van ebben az oviban, és gyerekből is akad egy pár. Ebédre volt valami leves és husi is sárga rizzsel, és az óvónéni rászólt, hogy ne kézzel egyen. Azt is megtudtam, hogy pisilt, és a fiúk pisilés közben nem zavarják egymást.
A "ki a legaranyosabb gyerek az oviban?" c. elmés kérdésemre, ő szerényen az "én" választ adta. Majd megpróbáltam máskép kérdezni: "Boldi, ki a legjobb barátod az oviban?", erre az "ennivalók" választ adta. Összességében azt hiszem élvezte a napot, de valószínűleg lesz még abból probléma, hogy ezt majd minden nap élveznie kell. Azért itthon kieresztette a gőzt: Áront mindenképpen el akarta ütni először a csúszdáról lecsúszva, majd autóval; az esti fürdetésnél hideg vízzel locsolta Áront, majd megmosta a szemét. Köpköd (ilyet még sosem csinált). Kéri, hogy egyem meg, mert ő egy kukorica, amit csak meg kell sózni, hogy finom legyen. Vacsi előtt körbetelefonáltuk a rokonságot, és mindenkinek odavetettünk egy-két élménymorzsát. Vacsira lakmározott, és vedelt. Nem kellett altatni, fél9kor leragadtak a szemei, de előtte még panaszosan odavetette nekünk, hogy "nem megyek oviba soha többé"!!! Na, ettől én egész éjjel görcsben voltam, vártam a reggeli (közös) bőgést. Elmaradt. Mindenféle hiszti nélkül elment az oviba, én pedig mindjárt indulok érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése