A változatosság kedvéért ezen a hétvégén is lecsűrtünk Bogdányba, és ott múlattuk az időt. VP-nek sikerült viszonylag korán elszabadulnia a suliból, így már pénteken kimentünk, azzal a céllal, hogy elégetjük azt a közel egy tonna ganét (bocsánat bio-szemetet), amit felhalmoztunk a kert végében. A komposztálónk már tavaly telítődött, a fű meg csak nőttön nőtt... Szóval meg is gyújtottuk az első kupacunkat, de amikor Boldi a fél környéket telekiabálta, hogy "Apa, nagy füstöt csináltál, ez zavar!", beláttuk, hogy tényleg füstbe ment terv az egész. Éjjel aztán feltámadt a szél, és bár VP még alvás előtt is gondosan lelocsolta az extüzet, a kert végi hangulat felforrósodott. Szerencse, hogy az 50 fokos hálószobában nyitott erkélyajtók mellett próbáltuk túlélni az éjszakát, így a füstszag felébresztett 2-kor, mentem is kelteni Apafejt, aki elejét vette egy pilisi erdőtűznek.
Másnap az elégetett fű helyére nyírtunk frisset, aztán irány a szemközti hegyen lévő tanya, ahol Boldi állatetetési kísérleteket tett. A szamár csak rövid ideig volt fogékony a dologra,
Másnap az elégetett fű helyére nyírtunk frisset, aztán irány a szemközti hegyen lévő tanya, ahol Boldi állatetetési kísérleteket tett. A szamár csak rövid ideig volt fogékony a dologra,

a lovak egyáltalán nem,

aztán szerencsénkre találtunk éhes kecskéket.

A tanya nevezetessége a Makovecz által tervezett WC.

Visegrádon elmentünk a kedvenc éttermünkbe (a templom mellett balra). Ez is azé a híres, nagycsaládos fickóé. Innen sosem ajánlatos fizetés nélkül távozni (különben, mint az a képen is látható, levágják az ember két ujját).

A hely különlegessége a hangulatos kis kertrész, a kemencében sült pizzák, káprázatos tészták, valamint sajátos étlapja mellett, egy beszélő madár, ami bármit megismétel. (Na jó, bizonyos korlátokon belül, pl. VP hiába is próbálkozott a "reciprocitással".)


Aztán következett egy kis locsolás, amit Boldi nagyon élvezett. A képen az látható, amint a jobb oldali (már meglocsolt) bokrok a törődést meghálálva növekedésbe kezdenek, szemben a bal oldali (még csenevész) társaikkal.
Áront ezalatt a szél szórakoztatta a mogyoróbokrok leveleinek táncoltatásával:



Vasárnap Namuékhoz mentünk ebédelni. A fejedelmi menü: halak, saláták. Áront Eszti dédelgette,

Boldi természetesen Napapával játszott. Ezen a képen éppen az látható, ahogy a motorok (amik egyébként üzemanyagnak sört kortyolgatnak) eljutottak a felső parkolóba.

Aztán Pitör bujócskázott egyet Boldival. Ezt a játékot én is nagyon szeretem vele játszani (mármint Boldival). Boldi általában tízből tízszer ugyanoda bujik (biztos ami biztos), és onnan kurjongat, hogy "elbujtam, itt vagyok". Az is mókás, amikor Ő a hunyó. A ravasz nagypapa először a zuhanyfülkébe bújt. Boldi be is jutott a fürdőszobába, ahol gondosan belenézett a WC-be, hátha. De nem. Aztán a WC mögötti kb 20 négyzetcm-es remek rejtekhely szemügyre vételezése következett. Ott sincs senki. Nagypapa nem lehet olyan snassz, hogy az átlátszó zuhanykabinba bujik- gondolta Boldi magában, és kiment. Pitör a második fordulóban is remekelt. A gardrób szobában található vasalódeszka mögé rejtőzött el, gondosan ügyelve arra, hogy úgy 60 cm kilógjon belőle, biztosítva ezzel kis unokájának a siker élményét. Minden igyekezete ellenére (bár Boldi alaposan tanulmányozta a helyiséget) Napapa leleplezetlen maradt. (Remélem azóta már előmerészkedett!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése